Pénzügyi adományozás

A fejlett társadalmakban több gyermek hal meg rákban, mint bármely más betegségben. Hazánkban ma évente 250-300 újonnan diagnosztizált gyermek küzd ezzel a kórral. Az esélyeik sokkal jobbak, mint pl. fél évszázaddal ezelõtt: akkor minden tizedik beteg maradt életben, ma a háromnegyedük meggyógyítható – ám ahhoz forrásokra is szükség van.

Az egész Dél-Dunántúlról (Tolna, Somogy, Baranya) és Zala megyébõl is a Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinika Onkohematológiai Osztályára kerülnek a daganatos, leukémiás és hasonló betegségekkel küzdõ gyermekek. Ez a központ a hét magyarországi gyermekonkológiai centrum egyike, ahol évente 30-40 újonnan diagnosztizált rosszindulatú daganatos, illetve leukémiás gyermeket kezelnek. Az Eurakvilo Gyermekonkológiai és Gyermekhospice Közhasznú Alapítványt 2011-ben a szóban forgó osztály munkájának segítésére hívtuk életre. Célja, hogy segítse azon gyermekeket és családjaikat, akik belekerültek ebbe a mindent megváltoztató, tornádószerû szélviharhoz hasonlítható betegséghelyzetbe.

Átutalás

Alapítványunk 2011 óta sikeresen működik, amit elsősorban támogatóinknak köszönhetünk.
Céljaink eléréséhez, a leukémiás és egyéb daganatos megbetegedéssel küzdő, rászoruló gyermekek életkörülményeinek javítására, gyógyítására szánt  felajánlását köszönettel fogadjuk, bármilyen összegről is legyen szó. 
Amennyiben pénzügyi felajánlással kívánja támogatni küldetésünket befizetését megteheti az 
MKB 10300002-10531950-49020012 számú bankszámlánkra. Köszönjük!

Postai befizetés

Abban az esetben, ha átutalás indítására nincs lehetősége adományát sárga színû postai csekken is eljuttathatja hozzánk. A befizetéshez szükséges csekk igényét e-mailben vagy telefonon is jelezheti alapítványunknak.
info@eurakvilo.com
+36(30)729 58 41

1%

Személyi jövedelemadó 1% rendelkezésével többlet kiadások nélkül támogathatja céljainkat. A felajánlás részleteiről bővebben a SZJA 1% menüpont alatt  olvashat.
Adószámunk : 18215962-1-02

 

 

Felmerülő kérdések esetén keressen bennünket bizalommal az alábbi elérhetőségeken: 
info@eurakvilo.com
www.facebook.com/eurakvilo 
Tel.: +36 30 729 58 41
levelezési cím: 7623 Pécs, József A. u. 7.
 
Támogatását ezúton is köszönjük.




An unexpected error occurred.

An error occurred while processing this request.

< Back to Home